A stukkó a belső felületek díszítésére szolgáló speciális keverékű gipszvakolat, gipszplasztika. Az ilyen díszeket készítő mesterember vagy művész neve: stukkátor.
A stukkót a mezopotámiai kultúrában találták fel; használták a krétai, a mükénéi, az etruszk és a római építészetben is, majd hosszú időre részben feledésbe merült. Az ókeresztény építészetben igen korlátozottan fordult elő, majd az angol gótika újra felfedezte (‘plaster work’). Virágkorát a barokk, a rokokó és kiváltképp a copf stílusban élte (az utóbbi nevét adó copf-motívum is stukkódísz). A historizmusban és eklektikában kőből faragott díszek helyett használták. A szecesszió után ismét feledésbe merült, majd a posztmodern építészet vette újra elő.
Sokáig főleg a belső felületek (falak, mennyezetek) díszítésére használták, ma már külső falakon is alkalmazható vált. Főképp alakos és ornamentális díszítéseket, húzott párkánytagozatokat alakítanak ki belőle. (forrás wikipedia.hu)